A két legnagyobb avatár, a védikus hagyomány szerint Brahmá és Visnu testetöltései
legismertebb műve a Power vs. Force (Erő kontra erő), melyben bemutatja a tudatskála elméletét. Ez a skála 1–1000 között méri a tudatszinteket egy izomtesztelésen alapuló, kineziológiai kalibrációval.
Könyvei magyarul itt.
akinek tevékenysége a második világháború után vált széles körben ismertté. Karizmatikus személyiségként emberek ezreit vonzotta – csodás gyógyulásokról számoltak be azok, akik jelen voltak előadásain. Nem vallásalapító volt, hanem egy egyetemes isteni törvényszerűséget igyekezett újra az emberek tudatába hozni.
A róla készült filmek.
a hermetikus filozófia és a mágikus gyakorlatok kiemelkedő tanítója volt, aki életét a nyugati ezoterikus hagyományok és a gyakorlati szellemi fejlődés összekapcsolásának szentelte. Fő művei világosan bemutatják a szellemi és fizikai valóság közötti kapcsolatot, valamint a tudatosság fejlesztésének módszereit.
Magyar oldala.
aki Londonban és később Kanadában él. Harmincéves kora körül mély depressziót követően spontán spirituális ébredésen ment keresztül, amely során elveszettnek hitt énjének megszűnését tapasztalta meg. Az élmény alapjaiban változtatta meg életét és tanítását. Legismertebb művei:
A most hatalma (The Power of Now) és Új Föld (A New Earth).
Róla magyarul.
Ateista filozófusból lett spirituális mester. Petrov orosz tudós és spirituális tanító, a „Tudat Biotechnológiája” módszer megalkotója. Grigorij Grabovoj és Igor Arepjev mellett a „hármas iskola” tagja, mely a tudat kreatív erejét alkalmazza testi regenerációra és szellemi fejlődésre. Magyar képviselője oldala.
Csontkovács doktorból lett agykutató, spirituális gyógyító. Saját gerincsérüléséből való felépülése után kezdte kutatni, hogyan képes a tudat megváltoztatni az agyat, testet és sorsot. Könyvei magyarul.
Sejtbiológus, aki forradalmi felismerésre jutott: a környezet – nem a gének – irányítják a sejtviselkedést. Munkássága hídként szolgál a biológia és spiritualitás között. Előadásai a gének determináló hatásáról segítenek a tévhiteket felszámolni.
Egyik könyve magyarul.
Geológus, kutató és spirituális író, aki az ősi hagyományok és modern tudomány összekapcsolásával a jövő emberének szellemi útját kutatja. Geológusból lett az ima ősi módjainak kutatója.
A szerző írói oldala.
A magyar szerves műveltség tudósa. Művészettörténész, tanár, előadó. Az 1970-es évektől kezdve feltárta a magyar népművészet, mondavilág és történelmi hagyomány mögött rejlő kozmikus és szellemi üzeneteket. Előadásai hidat képeznek keresztény–pogány–szkíta motívumok és az élő nemzeti identitás között.
A Tanár úr beszélgetéseinek gyűjteménye.
Volt inárcsi plébános, keresztény misztikus, aki belső hallás által fogadott üzeneteket közvetített, melyeket Jézus személyes útmutatásaként értelmezett. Írásait Hang-üzenetekként ismerik, amelyek 43 kötetben jelentek meg, és a leggyakrabban hétköznapi emberek konkrét kérdéseire adott belső válaszokat tartalmaznak.
Mottója: „Égi béke a földön” – ez az egyetlen mondatba sűrített dharma. Örökösei oldala.
Tanító, író, költő, aki a védikus hagyományt, a jógát, mantra-tudományt, valamint a magyar szakrális hagyományt integrálja. Előadásai és könyvei átfogó világképet kínálnak, amelyben India örök tudása és a magyar szellemi örökség találkozik. A Narada Védikus Akadémia alapítója oldala.
A Danvantara Kiadót is ő alapította.
Filozófus, esszéista és szellemi tanító. Egyszerre volt klasszikus műveltségű gondolkodó és intuícióval áthatott beavatott, aki az európai és keleti hagyományokat integráló, sajátos magyar szellemiséget közvetített. Munkásságát a rendszerváltás előtt elhallgatták, mégis a 20. századi magyar spirituális gondolkodás egyik legnagyobb alakjává vált. Kiadója oldala.
A Spiritualitás nem hobbi. Az ember felsőfokon!
Az oldal ezen részét folyamatosan bővítjük...
Eckhart Tolle: A most hatalma
Eckhart Tolle: Az új föld
David R. Hawkins: Erő kontra erő
Bhagavad Gíta Bakos Attila magyarázataival
Bakos Attila: Ég a szívben
Patanjali: Jóga szútrák Bakos Attila értelmezéseivel
Védánta Szútra Bakos Attila magyarázataival
HTML Maker