Az indiai filozófia, különösen a Védánta, nem pontosan ugyanúgy foglalkozik az „ingyenkegyelem” (vagyis az isteni kegyelem, amely nem érdemeken alapul) fogalmával, mint a kereszténység. Ugyanakkor vannak párhuzamok, amelyek a két hagyomány közötti összehasonlítást lehetővé teszik.
Kegyelem a Védántában
A Védánta (különösen az Advaita Védánta, amelyet Sankara képvisel) az emberi megvilágosodásra (moksa) helyezi a hangsúlyt, amely az egyéni lélek (átman) és az Abszolút (Brahman) egységének felismeréséből fakad. A kegyelem fogalma itt is fontos, de nem mindig ugyanabban az értelemben, mint a kereszténységben.
Kegyelem és megvilágosodás:
Az Advaita Védánta szerint a megvilágosodás végső soron nem az emberi erőfeszítések eredménye, hanem az isteni kegyelem (kripa) révén valósul meg. Sankara hangsúlyozza, hogy az emberi erőfeszítés (sadhana) szükséges, de a végső felismerés mindig a Brahman kegyelméből történik.
Ez a kegyelem nem érdemeken alapul, hanem az Abszolút természetéből fakad, amely minden létező forrása.
Bhakti Védánta és isteni szeretet:
A Bhakti Védánta (például Vallabhacharya vagy Ramanuja tanításaiban) még inkább párhuzamba állítható a keresztény kegyelemfogalommal. Itt az isteni szeretet (bhakti) és az Úr (pl. Visnu vagy Krisna) kegyelme kiemelt szerepet kap.
A bhakti hagyomány szerint az isteni kegyelem az, ami lehetővé teszi az ember számára, hogy kapcsolatba lépjen Istennel és elérje a felszabadulást. Ez a kegyelem nem érdemekre alapul, hanem Isten végtelen szeretetéből fakad.
Párhuzamok és különbségek a kereszténységgel
Hasonlóságok:
Mindkét hagyomány hangsúlyozza, hogy az emberi üdvösség vagy megvilágosodás végső soron az isteni kegyelemtől függ.
A kereszténységben az ingyenkegyelem (gratia) hangsúlyozza, hogy Isten szeretete és üdvözítő ereje nem érdemekből fakad. A Védánta hasonlóképpen kiemeli, hogy az isteni kegyelem az emberi erőfeszítéseken túlmutat.
Különbségek:
A kereszténységben a kegyelem fogalma gyakran személyes Istenhez kötött (például Jézus Krisztus megváltó szerepén keresztül), míg az Advaita Védánta inkább a személytelen Brahman kegyelmére összpontosít.
A Védánta hangsúlyozza, hogy az ember belső természetének felismerése (az átmán és Brahman egysége) a kegyelem által válik lehetővé, míg a kereszténységben a kegyelem az emberi bűnök megbocsátására és az üdvösség elérésére irányul.
Összegzés
Az indiai Védánta filozófia ismeri és elismeri a kegyelem fogalmát, de más keretben és hangsúlyokkal, mint a kereszténység. Az isteni kegyelem mindkét hagyományban kulcsfontosságú, de a Védánta inkább a belső felismerésre és az emberi természet transzcendens egységére összpontosít, míg a kereszténységben a kegyelem Isten személyes kapcsolatán és az ember megváltásán keresztül nyilvánul meg.
